Hová mész nyaralni idén?
A portál az N-Joy Média Kft. kizárólagos tulajdona, amelyet a cég munkatársai fejlesztettek és tettek elérhetővé minden érdeklődő számára. A híreket az N-Joy Hírszolgálat és partnerhírügynöksége, a Magyar Távirati Iroda közvetíti a honlap szerkesztői felé. A portálra felkerült írások, hanganyagok, fotók, videók, hírek a Kft. szellemi tulajdonát képezik, azok felhasználását csak az ügyvezető igazgató előzetes írásos beleegyezésével engedélyezzük.
A jogosulatlan felhasználás büntető- és polgári jogi következményeket von maga után. Az N-Joy Média Kft. peres úton követelheti a jogsértés abbahagyását és kárának megtérítését.
A laptól értesüléseket átvenni csak a lapra való hivatkozással lehet, azzal a feltétellel, hogy az átvevő nem módosítja az eredeti információt, illetve a lapra utaló egyértelmű hivatkozást minden közlésnél feltünteti.
Akik a portál létrehozásában és fenntartásában közreműködnek:
Ügyvezető igazgató: Dóra Zoltán
Felelős szerkesztő: Szellő Gábor
Szerkesztők: Maloveczky Miklós, Horváth Péter
Fejlesztő: Somogyvári Béla
Grafika: Sárdi Attila
Munkatársaink:
Nagy Attila, Győrfi Kata, Győrfi Betta, Horváth Szabolcs, Horváth Tamás, Horváth Zsuzsa, Keszthelyi Tibor, Navracsics Zsófia, Palancsa László, Molnár Vilmos, Székely Áron, Zelfel Renáta, Klauz Tamás, Oláh Adrienn, Sajtos Andrea, Sáska Annamari, Szabó Márti, Széki Éva, Treszler Ádám, Treszler Vera, Varga Péter
Címünk:
7400 Kaposvár, Arany J. u. 97.
Telefon. 82/814-700, 30/2296582, 30/6917797
Fax: 82/814-703
E-mail: enjoyradio@enjoyradio.hu
Reklám: info@enjoyradio.hu
A honlapon közzétett reklámok tartalmáért a Kft. nem vállal felelősséget!